Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkX. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

Atomerőmű SE - Török F.-Törekvés SE/A
27-102 (5-29, 3-21, 11-25, 8-27) Serdülő 1.
2018. január 13. (szombat) 17.00

Velük már találkoztunk ebben a szezonban és 90 pont körüli különbséggel győztünk. Viszont, erőszakos, néha durva játékuk óvatosságra intett. Kértem a lányokat, hogy vegyék fel a kesztyűt, álljanak ellent a keménységnek, mert az sokkal kevésbé sérülésveszélyes. Szerencsére nem volt ebből probléma, de ebben benne volt az is, hogy ellenfelünk nem „ment neki” a mérkőzésnek, magyarul feladták már az elejétől.

Ezek után nem sok értelme volt az első félidőnek, még úgy sem, hogy Fannit és Dodót néhány perc után lehoztam a negyedükben.

A 2. félidőt is nélkülük játszottuk le, itt több szerepet kívántam adni Dórinak és Lilinek, akik legtöbbször elbújnak Fanni és Dodó mögé. Dóri fantasztikusan védekezett (egyébként az egész torna során is), rengeteg labdát szerzett, de támadásban megint bizonytalan volt, sokkal többet vállalhatott volna. Lili védekezésével sem voltam elégedett, támadásban is csak az unszolásomra vállalkozott, kevés sikerrel. Dotti viszont megszórta magát végre, igaz, nála nincs probléma a vállalkozó kedvvel, védekezésben azonban már közel sem ilyen aktív.

Most sokkal jobban teljesített a második sorunk, mindenki betalált és a védekezésben is látványos volt a javulás. Tetszett Petra bátor játéka, 8 pontot szerzett, mellette B. Luca is 3-szor betalált. Kriszti is pontosabb volt a megszokottnál, ő is 8 pontot gyűjtött.

Köszönjük a játékot az ellenfelünknek!

Sz.T.

 

Pontszerzőink: Horváth L. 3 (1/5), Strbik F. 13 (3/4), Szabó Krisztina 8 (0/2), Lugosi D. 21 (1/2), Szabó Karolin 8, Bencsik L. 6 (0/2), Darázsi D. 8, Martos L. 2 (2/4), Rivasz P. 8, Oláh Zs. 11 (1/2), Babosa R. 6, Fábián D. 8 (0/1) pont

2018-01-11,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás