Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkX. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

Török F.-Törekvés SE/A - Szolnoki Sportcentrum
90-42 (23-6, 27-5, 28-15, 12-16) Serdülő 1.
2018. január 14. (vasárnap) 11.15

A továbbjutás szempontjából már nem volt tétje ennek a mérkőzésnek, de, mint mindig, engem nem ez érdekelt, hanem, hogy tudunk-e előrelépni azokban a játékelemekben, melyek eddig akadoztak és amelyek szükségesek lesznek a továbbiakban,

A forgatókönyv az előző mérkőzéshez hasonlóan az volt, hogy meghúzzuk az első félidőt, aztán további lehetőséget kapnak a bizonyításra azok, akik téthelyzetben kevesebb „szóhoz” jutnak.

Így is lett, a második félidőt cseresorral játszottuk. Itt, sajnos megismétlődött az első mérkőzésünk teljesítménye: már nem voltunk „partiban”.

Karolin játszott nagyot, 20 pontja mellé 4-4 lepattanót és szerzett labdát, valamint kiharcolt fault-ot jegyezhetett és kosarait 80%-kal értékesítette.

Végül is elértük a célunkat, bejutottunk a legjobb 16 csapat közé. mégpedig meggyőző fölénnyel. A következő Selejtező II. versenynek az a tétje, hogy milyen kalapba kerülünk a Főtábla első körében.

Egyénileg értékelve: Fanni és Dodó most kevesebb játéklehetőséget kaptak, de amikor pályán voltak, bizonyították, hogy velük a legjobb csapatoknak is számolni kell. Dóri nagyon jól és kiegyensúlyozottan teljesített, egyedül a pontjait keveslem. Lilitől többet vártam, ő is pontszegény és nem igazán érezte a játék ritmusát, védekezésben is sokat hibázott, bár a kiváltásokat ő csinálta egyedül jól. Karolinnak két mérkőzése volt, ahol kidomborította játékintelligenciáját és bátran felvállalva a helyzeteket rendkívül ponterős is volt a jóval magasabbakkal szemben. Ő mindenképp kiemelkedett a mezőnyből. Zsófi csendes „gyilkosként” mindig megdobta a maga 10-12 pontját, nagyon jó érzékkel fejezi be palánk alatt a hirtelen adódó helyzeteket. Tőle továbbra is kicsit több erőszakosságot, tüzet várok. Viszont védekezésben most sokkal agilisabb volt. Dotti összességében jól teljesített, a második meccs volt az övé, ahol megszórta magát. Időnként védekezésben is felderengett neki, mit is kellene csinálnia, de ennél több kell! Támadásban időnként túlvállalja magát, ami jó lehet, mondjuk egy tétmérkőzésen, ha bejön, de hát ez nem mindig van így. Mindenesetre bevethető volt, számítani lehetett mindig arra, hogy pontokat hoz, de továbbra sem érvényesíti kiváló fizikai adottságait. Kriszti a második mérkőzésen játszott hasznosan, őt némileg visszavetette lábfájása, de ettől függetlenül többet vártam tőle. M. Luca az első meccsen nyújtott elfogadhatót. Rendkívül ponterős lehetne, ha nem csak elhajigálná a dobásait, hanem koncentrálna is előtte. Védekezésben mindenképp fel kell javulnia, csak az akarás ezen a szinten már nem elegendő, át is kell látni a játékot. Bogi nagy csalódás volt, egyetlen játékelemben sem tudott elfogadhatót sem nyújtani. Palánk közelében abszolút veszélytelen, lepattanót nem szed (Karolin többet szedett nála!), nem használja ki a magasságát, pontokat sem hoz. Szétfolyik a pályán, a labda megfogása is sokszor gondot okoz neki és védekezésben is könnyen verhető. Neki mindenképp változtatnia kell ezeken, mert így nem bevethető! Petra bátor volt, a második mérkőzésen kimondottan jól teljesített, az utolsón viszont kevésbé. Védekezésében komoly problémák vannak, csak a labdaszerzésre megy, a lábmunka hiányzik, ezért simán verhető. Rozi játéka nagyon tetszett, nagyon jól helyezkedett védekezésben, labdákat szerzett, minden meccsen betalált és jól mozgott a pályán. B. Luca szinté a második meccsen hozott elfogadhatót, az utolsón gyengén produkált. Fel kellene gyorsulnia, elsősorban fejben, mivel alacsony termetét csak ezzel tudná kompenzálni. L. Lilin látszott, hogy még nem volt ilyen helyzetben, ettől függetlenül bátran játszott, be is talált kétszer. A védekezést nem érzi még ezen a szinten. Támadásban az a legfőbb problémája, hogy „dadog” a kezében a labda, technikai lemaradása még tetemes. Neki nagyon sok plusz munkát kellene végeznie ahhoz, hogy felzárkózzon az évfolyamához!

Köszönjük a játékot az ellenfelünknek!

Sz.T.

 

Pontszerzőink: Horváth L. 9 (1/5), Strbik F. 9 (1/2), Lugosi D. 10, Szabó Karolin 20 (4/5), Darázsi D. 18 (0/1), Dorogi B. 4, Oláh Zs. 10 (0/2), Babosa R. 2 (0/4), Fábián D. 8 pont

 

2018-01-11,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás