2010. március 6. (szombat) 15.20
Sokat gondolkoztam mit is írhatnék erről a mérkőzésről. Személy szerint nagyon el voltam keseredve szombaton a látottak alapján. Igaz, hogy ezen a mérkőzésen 6 ponttal nyertünk, de mégsem voltam feldobódva. Szoktam mondani lehet úgy kikapni, hogy utána mégis megdicsérlek benneteket, de lehet úgyis nyerni, hogy nem tudok dicsérni. És ez most egy ilyen mérkőzés volt, ahol nem tudtam örülni annak, hogy nyertünk. Ennél a csapatnál sokkal jobbak voltunk és mégis nyögvenyelősen sikerült nyernünk. 26 pontot sikerült egész mérkőzés alatt dobnunk. Nagyon passzív volt mindenki, nem akartatok kosarat dobni és olyan alapvető hibákat követettek el, amiket már nem szabadna. Nagyon elkeserít, amikor azt hallom egy 10 éves gyerektől, Éva néni én nem szeretnék kezdeni, én nem akarok játszani, ez fáj, az fáj stb... Az, hogy három negyed után nem tudjuk melyik irányba támadunk erre nem tudok mit mondani. Ez csupán csak figyelem kérdése. A mérkőzés elején elmagyaráztam, hogy lefújják a visszajátszást, meg is mutattam, hogy ez mit jelent és az edzéseken is szoktam érte szólni, ehhez képest mindenki legalább kétszer visszament a másik térfélre. Szerintem ez is csak figyelem kérdése. Arról nem is beszélve, hogy 5-en játszottunk 4 ellen és mégsem tudtunk rendesen védekezni. Akinek nem volt embere arra kértem segítsen be mindenkinek, ehhez képest az, az emberünk jót sétált a pályán és elnézte, hogy kapunk kosarat. Sajnos kezdem azt érezni a múltkori Nyuszi Kupa és ez a hétvége után, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem élmény kosárlabda mérkőzésre járni, és csak szenvedni jönnek el egy meccsre. Szeretném kérni, hogy akinek ez nyűg, inkább ne jöjjenek. Szerencsére jó sokan vagyunk és biztosan találok olyan lelkes elsőst, vagy másodikost, aki szívesen eljön és még élvezni is fogja. Ne gondolja senki, hogy bérelt helye van bármelyik csapatban is. Azt fogom vinni, aki lelkes, azt látom rajta ő akar a legjobb lenni, és ezért meg is tesz mindent. És ha olvassátok az értékelést, láthatjátok ismét nem azért vagyok mérges, mert nem dobtunk be egy ziccert, vagy eladtuk a labdát, mert ez benne van még ilyen korban, hanem a hozzáállás miatt. Tudom Törpilla Kupa is volt és maraton távú mérkőzés volt ez a szombati nap, de ez nem mentség erre, legalábbis szerintem. Szeretném, ha mindenki elgondolkodna, és legközelebb nem ilyen mentalitással játszanátok. Sajnos ismét úgy éreztem ez az egész csak nekem fontos. Éva néni
Pontszerzőink: Sváb G. 9, Wentzel N. 5, Wentzel H. 5, Dénes E. 3, Oppermann D. 2, Fejér K. 1, Horánszky B. 1 pont. |